Az isteni kegy

Egy szent ember volt egy indiai falu vezetője. Az emberek rendszeresen hozzáfordultak tanácsokért. Egyszer járvány ütötte fel a fejét a faluban, és az összes baromfi elpusztult. Az emberek abból éltek, hogy eladták a csirkéket, pulykákat, tyúkokat, így most a megélhetésük forgott veszélyben. A szent emberhez siettek, aki megnyugtatta őket, mindez Isten kegye. A válaszát értetlenkedve fogadták.

Nemsokára újabb járvány tört ki, és az összes kutya elpusztult. A kutyák, hasznos módon, megugatták az idegeneket, és az emberek természetesen, kedvelték őket. Most egy sem maradt meg. Ismét a szenthez mentek tanácsért, aki kijelentette, hogy ez is Isten kegye.

– Mi történt ezzel a szenttel – csodálkoztak az emberek -, azelőtt annyi jó tanácsot adott. Jobb, ha nem jövünk hozzá.

Ebben az időben az ilyen falvakban mindig megőriztek egy kis tüzet, hogy a következő napon főzni tudjanak vele. Most valami furcsa módon a falu összes tüze kialudt. Ha az emberek nem tudnak főzni, akkor nem lesz mit enni. Aggódva futottak a szenthez. Azt mondták neki, hogy nyilván nem imádkozik elég erősen, mert ekkora csapás érte őket.

– Imádkozz jobban! – kérték.

Arra a panaszra, hogy a falu étel nélkül maradt, a szent válasza az volt.

– Ez az egész Isten kegye.

A falusiak úgy érezték, hogy a szent tényleg nem érti a problémájukat.

Másnap egy kegyetlen király a seregével vonult arra. Sorban feldúlták a falvakat. A katonák mindenfelé raboltak, pusztítottak. Már a szent ember falujánál jártak. Nem láttak füstöt a kéményekben, és egyetlen kutya sem ugatott.

– Úgy látszik, ez a falu kihalt – mondták. – Nincs kukurikú, sem más hang. Nyilván az emberek elhagyták ezt a helyet! Itt nincs mit keresnünk, menjünk a következő faluba!

A falubeliek ekkor értették meg, hogy ez valóban Isten kegye volt.

Sokszor történnek meg velünk olyan dolgok, amiket nem értünk, ami Isten akarata.