Ne halogassuk a jót!
Egy régi legenda három ördögtanulóról mesél, akiknek képzésük befejezéséhez a Földre kellett menniük. Előtte a legfőbb ördöggel, a Sátánnal beszélgettek terveikről, hogyan vigyék kísértésbe és pusztítsák el az embereket. Az első tanuló így szólt: – Én elhitetem az emberekkel, hogy…
Tudatos mosolygás
„Néha az öröm a mosoly forrása, néha pedig a mosoly az öröm forrása.” – Tich Nhat Hanh A kellemetlen, fájdalmas élmények vagy a különböző kihívások, megpróbáltatások bizony kizökkenthetnek minket a tudatosságunkból – és mindannyian megtapasztaltunk már olyan érzéseket, mint…
Kivonás
Hétből kivonok hatot, marad egy. Harmincból kivonok huszonkilencet, marad egy. Háromszázhatvanötből kivonok háromszázhatvannégyet, marad egy. Kivonom a holnapot, marad a ma. Mert a holnapot ráhagyhatom másra: a Mesterre. Azért tanítgat türelmesen esztendők óta erre az egyszerűnek látszó, s mégse olyan…
A két favágó
Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét. Egyik csapást…
Bent
Találtam magamban egy helyet, ahol béke van. Ahol a fűszálaknak, fának, virágnak saját fénye van. Nincs ott nappal, se éjszaka, az idő ott nem úr. A levegő lila, sárga, fehér, zöld és azúr. Az Isten mindenben ott van, mégsem látható.…
Vedd észre
Ha nem lehet tied az, amit szeretnél,Szeresd azt, ami a tied még!Csak bolyongunk a Föld kerekén,Tekerjük, míg bírjuk, az élet kerekét,S közben elsiklunk sok apró dolog felett,mely mindvégig a lábunk előtt hevert,az egyszerű szépség,mely boldoggá is tehet, de szemünk előtt csak…
A hátizsák
Egy tanítvány egyszer megkérdezte a Mestertől: – Okos és bölcs vagy. Mindig jól érzed magad, és sohasem vagy dühös. Kérlek, segíts nekem, hogy én is olyan legyek. A Mester beleegyezett, és megkérte a tanítványát, hogy hozzon krumplit és egy hátizsákot.…
El tudod engedni a léggömböt?
A parton ültünk némán, néztük a folyót, ahogyan a sötétben úszó fényektől megcsillantak lágy hullámai…. Egyszer csak azt kérdezted: – Mondd, te mindenkinek meg tudsz bocsátani? Hirtelen ezernyi gondolat indult el bennem, mintha egy ajtót nyitottál volna ki ezzel a…
Ne siess!
Ne siess, Az idő úgyis rohan, Ami neked jutott, Azt éld meg boldogan! Ne siess, Sétálj az ég alatt, Csodáld színe kékjét, Míg az idő halad! Ne siess, Lásd meg a csodát: Zöldellő fákon a mohát, Évgyűrűibe rejtett korát, Virágszirmon…
Ki vagy?
A kómában fekvő asszony haldoklott. Hirtelen az volt az érzése, hogy felvitték az égbe, és ott állt a bírói szék előtt.- Ki vagy te? – kérdezte egy hang.- A polgármester felesége – válaszolta.- Nem azt kérdeztem, hogy kinek a felesége…