Coaching,  EFT,  Lélekemelő olvasnivaló,  Mindfulness

Kintsugi 金継ぎ

A kintsugi (Jelentése: arannyal összeilleszteni 金継ぎ) eredete bizonytalan, de egy legenda szerint egy 15. századi japán uralkodó, nevezetesen Ashikaga Yoshimasa sógun nevéhez fűződik, aki, midőn szeretett halványzöld kínai porceláncsészéje eltörött, elküldte azt Kínába, hogy javítsák meg. A kínai keramikusok azonban – az akkori eljárás szerint – csúnya fémkapcsokkal rögzítették azt össze, amivel a sógun nem volt megelégedve. Bánatában egy japán keramikushoz fordult. A kézműves mester, meglepődve a sógun állhatatosságán és csészéje iránt érzett imádatán, elhatározta, hogy igazi műremeket varázsol a törött csészéből.

Bár egy elterjedt tévhit szerint színarannyal rögzítik a darabokat – ez nem igaz. Porított aranyat, ezüstöt vagy platina keverékét használva történik a sérült tárgy javítása. A hagyományos kintsugi technika során először lakkal ragasztják össze a porcelán mozaikjait. Ez a legnehezebb része az eljárásnak, hiszen ha egyszer megszárad a ragasztóanyag, többé nem lehet szétszedni és újra összeilleszteni a részeket. Ráadásul a felhasznált urushi lakk egészen addig mérgező, amíg meg nem szárad. Ez a fázis egy hetet is igénybe vehet. A következő lépésben lecsiszolják a ragasztóanyag kidomborodó feleslegét, majd a varratokat arannyal festik meg.

A kintsugi a keleti filozófiák nyugati térhódításával együtt vált népszerűvé Európában és a tengerentúlon, ugyanis a zen buddhizmus 16. századi esztétikai ideáljához, a wabi-sabihoz köthető. Tárgyak esetén a japánok azokban látják meg a wabi-sabit, amelyek tökéletesen megtestesítik a tökéletlenséget: aszimmetrikusak, látszódnak rajtuk az idő vas fogának nyomai, csiszolatlan szépségek, feltűnésmentesek. Ezek a jellemzők emlékeztetik őket a mulandóságra, a sebezhetőségre és azok elfogadására.

A kintsugi, mint művészeti ág szerint tehát nem kidobják a törés, repedés miatt “selejtessé”, funkciótlanná, használhatatlanná vált edényeket, hanem megjavítják. A nemesfémmel történő javítás “megnemesíti” a tárgyat. A javított darab magán hordozza nemcsak saját, egyedi történetét, de tökéletlenségét is, melyet nem elrejteni próbálnak, hanem a javítás után különleges, hozzáadott, másképp meg nem szerezhető értéket képvisel. Így lesz a tökéletlenségből és a múlt töréseiből többletjelentéssel bíró, a javított darab szerves részét képező érték.

Ahogy a mi saját, feldolgozott traumáink, gyászaink, begyógyított-begyógyult sebeinkből is.

Mint a mesékben, mítoszokban, eposzokban és egyéb történetekben, melyekben a megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel, kritikus életeseményekkel való szembenézés után nemesebbé válik a főhős, a valóságban is vannak olyanok, akik egy traumával, krízissel való megküzdésből nem szimplán a veszteség elfogadásával és élettörténetbe való integrálásával, de a trauma előtti működésmódjaikat felülmúlva, pozitív személyiségváltozásokkal jönnek ki. Azaz a traumatikus tapasztalatokból (sérülések, balesetek, betegségek, erőszak átélése, szeretett személyek, egészség illúziójának, társ vagy a munkahely elvesztése, természeti katasztrófák, háború, stb) való felépülés “mellékhatásaként” jelentést találnak a szenvedéseikben és “hátrányból előnyt” kovácsolnak.

A traumák feldolgozása során új értelmet találhatunk az életben, azt újragondolva tudatosabban priorizálhatjuk, mi igazán fontos és mi kevésbé. Új célokat és lehetőségeket ismerhetünk fel, melyek különböző változtatásokra sarkallhatnak. Mélyebb, őszintébb kapcsolataink lehetnek. Nyitottabbá és elfogadóbbá válhatunk, növekedhet bennünk az empátia. Jobban odafigyelhetünk egészségünkre. Jobban megbecsülhetjük az életünket és abban az apró dolgokat, vagyis növekedhet bennünk a hála érzése. Növekszik önismeretünk. Sérülékenyebbnek, de ezzel együtt erősebbnek, ellenállóbbnak, magabiztosabbnak, bölcsebbnek is érezhetjük magunka – “ami nem öl meg, az megerősít”, mert “történhetnek és történnek is rossz dolgok, de ha ezt képes voltam megoldani, akkor bármit képes leszek kezelni a jövőben”.

Minél kevésbé elnyomni és elkerülni próbálja valaki a traumatikus eseménnyel kapcsolatos érzéseit, minél inkább elfogadóan és együttérzően viszonyul azokhoz (mint a mindfulness gyakorlása során is), és minél aktívabban próbálja feldolgozni, annál nagyobb eséllyel tapasztalhat meg pozitív változást az életében.

A kintsugi mindezt a gondolatiságot magában foglalja, és gyönyörű metaforája az életnek. Azt a folyamatot sűríti egyetlen tárgyba, és teszi ezáltal kézzelfoghatóvá, ahogy az ember a traumáiból, a gyászból, sérüléseiből felépülve – azokat nem a szőnyeg alá söpörve – új emberré válik.

A traumák az élet velejárói, amik feldolgozásával, azokból való tapasztalatok leszűrésével, bölcsebb személyiséggé válhatunk.

A traumafeldolgozó estékre itt tudsz jelentkezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük