Kinek higgyen az ember?

– Kölcsön tudnád adni ma délutánra a szamaradat? – kérdezte egy paraszt a mollahtól.

– Drága testvérem – így a mollah -, tudhatod, hogy segítőkészségemre mindig számíthatsz, ha szükséged van rá. Egész szívemből másra sem vágyom, mint hogy neked, igazhitű társamnak kölcsönadjam a szamaramat. Mi sem nagyobb gyönyörűsége szememnek, mint ha téged láthatlak, amint szamaram hátán hordod haza gabonádat. De édes barátom, meg kell mondjam neked, hogy pillanatnyilag másnak adtam oda a szamaramat.

A paraszt a mollah jószívűségétől meghatódva mondott köszönetet:

– Ha segíteni nem is tudtál, jóságos szavaiddal jót tettél velem. Isten legyen veled, ó áldott, jó és bölcs mollah.

Miközben a paraszt mélyen meghajolt a mollah előtt, a szamáristállóból velőtrázó „i-á” harsant fel. A paraszt megütközve, csodálkozó szemmel figyelt fel és kétkedve kérdezte:

– Mit kell hallanom? Hiszen itthon van a szamarad! Hallottam az ordítását.

A mollah vörös lett a méregtől, és üvölteni kezdett:

– Ó te hálátlan fickó! Megmondtam neked, hogy nincs itthon a szamaram! Kinek hiszel jobban, nekem, a mollahnak, vagy az ostoba szamár még ostobább ordításának?!