Kívánok Neked eleget

Rengeteg jókívánságot mondunk egymásnak nap mint nap, és főleg így év elején. Vannak, akik őszintén, szívből teszik, és vannak, akik megszokásból vagy udvariasságból. De még az őszinte kívánságokból is sokszor kimarad valami. Erre világít rá az a rövid történet, amelynek eredeti változatával már régebben találkoztam, de minden év elején elolvasom újra.

A reptéren történt az eset nemrég, amikor épp beszállásra várakoztam. Egy idős anyukára és lányára lettem figyelmes, akik a közelemben egymástól búcsúztak. Megölelték egymást, az édesanya elköszönt, majd ezt mondta: „Szeretlek, és kívánok neked Eleget.”

„Anyu, az életünk együtt sokkal több volt az elégnél, a szereteted a legnagyobb ajándék számomra.” – válaszolta a lánya. – „Én is szeretlek, és kívánok neked Eleget.”

Azzal elváltak, és az édesanya az ablakhoz sétált, ahol én is ültem. A szemei megteltek könnyel. Nem akartam tolakodó lenni, de éreztem, hogy szüksége van valakire, ezért megszólítottam. Érdeklődésemet örömmel fogadta, és olyan kérdést tett fel nekem, amire nem számítottam: „Köszönt már el valakitől úgy, hogy tudta, ez az utolsó találkozásuk?”

Kérdése elgondolkodtatott, és így feleltem:

„Bocsássa meg, hogy megkérdezem, de miért ez az utolsó találkozásuk?”

„Idős vagyok már, sok kihívással kell szembenéznem. Nagyon messze lakunk egymástól, és azt hiszem, a következő ideutazása már a temetésemre lesz.”

Őszintesége megindító volt számomra. Tovább kérdeztem.

„Amikor elköszöntek egymástól, azt mondták egymásnak, hogy kívánok neked Eleget. Ez mit jelent?”

Az idős hölgy elmosolyodott.

„Ez egy olyan kívánság, amit generációról generációra adott át egymásnak a családunk. A szüleim mindenkinek ezt mondták.”

Itt egy kis szünetet tartott, és látszott, hogy pontosan szeretné felidézni az üzenetet.

Még jobban elmosolyodott, majd így folytatta:

„Amikor Eleget kívánunk valakinek, akkor azt szeretnénk, hogy elegendő jó dolog töltse ki az életét.”

Ekkor felém fordult, és egy olyan kívánságot kezdett el mondani nekem, amely érezhetően a szíve mélyéről érkezett.

„Kívánok neked elég napfényt, hogy jó legyen a hangulatod.

Kívánok neked elég esőt, hogy még jobban megbecsüld a napsütést.

Kívánok neked elég boldogságot, hogy a lelked élettel teli legyen.

Kívánok neked elég fájdalmat, hogy az apró örömöket még nagyobbnak érezd.

Kívánok neked elég nyereséget, hogy a vágyaid beteljesüljenek.

Kívánok neked elég veszteséget, hogy megbecsüld mindazt, amid van.

Kívánok neked elég üdvözlést, hogy felkészülj a végső búcsúra.”

Miután megosztotta velem ezt a bölcsességet, még egyszer elmosolyodott, majd elköszönt és elsétált. Vannak olyan pillanatok, amelyek egész életünkre beírják magukat a szívünkbe. Nekem ez a találkozás ilyen volt.

Nagyon szép gesztus minden jót kívánni valakinek (főleg akkor, ha a kívánság őszinte), de ha valakit igazán szeretsz, akkor érdemes azt is kívánnod neki, hogy meg tudja becsülni mindazt a jót, amiben részesülhet, és fel tudja használni a rosszat is. Mert mindkettő az utunk fontos része.

Soha nem késő tartalommal megtöltenünk a szavainkat – és az életünket.