Tanmese a hatalomról és tiszteletről

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kicsiny faluban egy szerény molnár, akit Jánosnak hívtak. Jánosnak nem volt sokja: egy régi malom, néhány zsák búza, és egy maréknyi barát, akik mindig tisztelték a becsületességéért és munkaszeretetéért. A faluban azonban élt egy hatalmas földesúr, Gábor, aki mindent irányítani akart – a földeket, a vizeket, még az emberek gondolatait is.

Egy nap Gábor földesúr elhatározta, hogy megszerzi János malmát. Úgy vélte, ha övé lenne a malom, őrölhetné az egész falu búzáját, és senki sem szólhatna ellene. Így hát elküldte embereit, hogy adják át az üzenetet Jánosnak:

– Add át a malmot nekem, és cserébe gazdaggá teszlek! – mondta az üzenetben. – Ha nemet mondasz, úgy elveszem, ami a tiéd, és még a faluból is száműzlek.

János azonban nem adta könnyen magát. Így válaszolt:

– A malom nem csak az enyém. Ez a falué is, mert mindenki, aki ide hozza a búzáját, részese annak, amit együtt építünk. Nem fogom eladni a közös jövőt egy maréknyi aranyért.

Gábor földesúr erre feldühödött, és elrendelte, hogy Jánost hozzák elé. Amikor János a kastélyba érkezett, a földesúr egy hatalmas lakoma közepén fogadta. Az asztal roskadozott a finomabbnál finomabb ételektől, a bor patakokban folyt. Gábor gúnyosan nézett rá.

– Nézd, János! Ez mind az enyém. Ha akarom, a malmodat egyetlen szavammal romba döntöm. Mégis mit képzelsz, miért szegülsz ellen nekem?

János nyugodt maradt, és így szólt:

– Uram, a hatalom nem abban rejlik, hogy mit tudsz elvenni, hanem abban, hogy mit tudsz adni. Ha elveszed a malmomat, egy falut hagysz éhezni. De ha hagyod, hogy együtt dolgozzunk, egy egész közösséget építhetünk, ami erősebb, mint bármelyikünk egyedül.

A földesúr nevetett, de valami megmozdult benne. Éjszaka, mikor a lakoma véget ért, és magányosan üldögélt az üres csarnokban, elgondolkodott János szavain. Rájött, hogy bár övé minden föld és vagyon, mégis egyedül van, és senki sem tiszteli igazán. Az emberek csak félnek tőle, de nem szeretik.

Másnap reggel Gábor hívatta Jánost, és így szólt:

– Tartsd meg a malmodat, János, de legyen egy alku közöttünk. Segíts nekem megérteni, hogyan lehetnék olyan, akit az emberek nem csak félnek, de tisztelnek is.

János beleegyezett, és attól a naptól kezdve a falu nemcsak virágzott, hanem példává vált más közösségek számára is. A földesúr megtanulta, hogy a hatalom nem az elnyomásban, hanem a szolgálatban rejlik, és hogy a legnagyobb vezető az, aki másokat is vezetővé tesz.

Így aztán boldogan éltek, amíg élhettek. A falu pedig azóta is őrzi János bölcsességét: „A hatalom nem arról szól, hogy mit tudsz elvenni, hanem hogy mit tudsz adni.”