A lényeg
A szépben az a legszebb, ami leírhatatlan, a vallomásban az, ami kimondhatatlan, csókban a búcsúzás, vagy nyíló szerelem, egyetlen csillagban a végtelen. Levélhullásban erdők bánata, bújócskás völgy ölében a haza, vetésben remény, moccanás a magban, kottasorokban rabul ejtett dallam, két…
Karma
Egy dolgot megtanultam, ebben az életben, hogy ami velünk történik, semmi nem véletlen. Bármiért, mit teszünk felelősek vagyunk. Akármit is adunk, mindent visszakapunk. Ha ártanánk másoknak, akár tettel, szóval… nem késik sokat a sors, a válasszal. Az egyetlen módja, hogy…
Egyik megy, a másik jön…
Míg tenyeredben a múlt emlékeit szorongatod. s azok határozzák meg minden jelenmozdulatod. addig bárhogy törekszik a jövő szebb képeivel. az életedben helyet, létjogosultságot nem nyer. . Ám, ha kinyitod ökölbe szorított tenyeredet , s a múlt érzéseit belőle szabadon engeded.…
Az élet útja
Anyu és apu minden évben vonattal kísérték Martint, fiukat, a nagymamájához a nyárra, majd másnap ugyanezzel a vonattal jöttek haza. A fiú, amikor felnőtt, azt mondta a szüleinek: – Én már felnőtt vagyok, mi lenne, ha idén egyedül próbálnék menni…
Az okos lány
Sok évvel ezelőtt történt, hogy egy kis falu egyik üzletének tulajdonosa nagy összeggel tartozott egy uzsorásnak. Ez az uzsorás egy jellemtelen, elhízott, ronda, idősödő ember volt, aki kinézte magának a kereskedő fiatal lányát, ezért egy alkut ajánlott neki. Az ajánlata…
Utazás
– Hová utazol? – MEGSZOKÁSBA. – Szeretsz ott lenni? Jó ott neked? – Igen, hisz ott már mindent ismerek és sok ember ott van, nem történik semmi szokatlan. – Téged ez boldoggá tesz? – Nem is tudom, de mindegy is,…
A fiú és a szögek
Volt egyszer egy fiú, – rossz szokással áldott. Mindig kötözködött, mindenkit megbántott. Mindent jobban tudott, mint a földön bárki. Hogy mást meg ne bántson, nem tudta megállni. Folyton veszekedett, szinte sportból tette. Nem csoda, hogy ezért, senki sem szerette. Egy…
A boldogság titka
Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, nagy titkot őriz egy varázsládikában, ami az élet minden területén sikeressé teszi és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, meg is…
A varjú
Élt az erdőben egy varjú, aki teljesen meg volt elégedve az életével, boldognak érezte magát. Egy napon azonban életében először meglátott egy hattyút. „Ő milyen szép fehér,” – gondolta – „én pedig milyen fekete vagyok. Biztos, hogy a hattyú a…
Meg van írva
Keményen nem beszéltem senkivel, És szigorún sem szólottam soha. Nem háborított fel a vétkes vétke S nem ingerelt az ostoba. És legkevésbbé az ügyefogyott, Aki két balkézzel és két ballábbal Csak csetlik-botlik a világon által. Magamba néztem, s láttam magamat,…