A varjú

Élt az erdőben egy varjú, aki teljesen meg volt elégedve az életével, boldognak érezte magát.

Egy napon azonban életében először meglátott egy hattyút.

„Ő milyen szép fehér,” – gondolta – „én pedig milyen fekete vagyok. Biztos, hogy a hattyú a világ legboldogabb madara.”

El is mondta ezt a hattyúnak, aki azonban így felelt:

„Én is azt gondoltam, hogy én vagyok a világ legboldogabb madara, amíg meg nem láttam egy papagájt, akinek a tollai kétféle színben is pompáztak. Szerintem ő lehet a világ legboldogabb madara.”

A varjú megkereste hát a papagájt, hogy lássa, milyen is a világ legboldogabb madara. Irigykedve nézte egy darabig, majd őt is megszólította és elmondta neki gondolatait. A papagáj így válaszolt:

„Igen, nagyon boldog életem volt, egészen addig, míg egyszer meg nem láttam egy pávát és rá nem jöttem, hogy nekem csak kétféle színem van, míg ő rengeteg színben pompázik. Biztos, hogy ő a legboldogabb madár a világon.”

Elindult hát a varjú a páva keresésére. Kereste őt az erdőben, a közeli mezőn, a tónál, de sehol nem találta. Végül az állatkert fölött repülve látta meg őt, ahogy valóban csodálatos tollazatát széttárva álldogált ketrecében. Rengeteg ember gyűlt össze, hogy megcsodálja szépségét.

Amikor a páva újra egyedül maradt, a varjú odarepült hozzá és áradozva így szólt:

„Kedves páva! Annyira szép vagy, hogy nap mint nap emberek százai jönnek megcsodálni Téged! Bezzeg amikor engem meglátnak, azonnal elhessegetnek. Most már biztos vagyok benne, hogy Te vagy a világ legboldogabb madara.”

A páva ekkor így felelt:

„Én is mindig azt gondoltam, hogy én vagyok a legszebb és legboldogabb madár a világon. De a szépségem miatt rácsok mögé vagyok zárva egész életemben. Körbenéztem, és azt látom, hogy Te, a varjú vagy az egyetlen madár itt az állatkertben, aki nincs rabságban. Most már tudom, hogy nem én vagyok a legboldogabb madár a világon. Bárcsak varjú lehetnék! Milyen szabadon és boldogan repülhetnék, amerre csak kedvem tartja!”