Meditáció

Kényelmesen elhelyezkedek, szemem lecsukom.
Kizártam a külvilágot, rajta vagyok utamon.
Fejemben a sötétség csak úgy árad,
teljes átéléssel mormolom a mantrámat:
Om mani padme hum, Om mani padme hum…
Körbe vesz a csend, a misztikum.
Egy vagyok az univerzummal, árad a bősége,
én vagyok a végtelen szeretet s béke!
Én vagyok a fény az éjszakában, a dalai láma, őszentsége…
Nem gondolok a rózsaszín elefántra,
nem gondolok a csekkekre,
nem gondolok a villamosról a csinos lányra…
Nincs több gondolatom, nincsenek már érzéseim,
a semmiben lebegek – Vagyok. (gondolom) Nincsenek kétségeim.
(Viszket az orrom, most megvakarjam vagy ne vakarjam?)
Nem vagyok olyan ostoba, hogy meditációmat megzavarjam…
Látom a fényt – hívogat – azt hiszem, megvilágosodtam…
(Csak anya volt, felkapcsolta a lámpát.) Szemembe ragyog.
A dühtől mindjárt felrobbanok! Hagyjál békén! Meditálok!

* * *

Eközben egy messzi-messzi tájon, megszűnt a töprengés.
Leül egy szerzetes, kiüríti az elméjét és…

…semmi.

Ifjú László