Nincs haragom

Megmosolygom már azt,

aki bánt, s aki valaha bántott,

hisz nem élhetjük meg sosem

ugyanúgy a világot.

 

Bármennyire szeretnénk,

van, kiben a jóság csak néhai vendég,

de van még, akiben – míg él –

szüntelen marad ez a szándék.

 

Nem könnyű mindig jónak lenni,

s nem várhatunk folyton ölelést,

de a jóság igazát adva

kivehetjük a másik kezéből a kést.

 

Én már nem törődöm azzal,

ki rám ront, ha épp azt akarja,

hisz lepereg minden, mert

az ilyet már a szívem se hallja.

 

Elkerülöm a rút tetteket,

s az emberi csaholást.

Csak a jóság java érdekel,

s hogy ne bántsak soha mást.

 

Nincs haragom, de ha lenne,

már rég elfelejteném.

Az van, ami könnyed, ami szép,

s amit magamban mindig szeretnék.

 

Papp Ádám