Húsvéti történet

János atya egy vidéki kisvárosban szolgált lelkészként. Az ünnepek előtt helyezték át a fővárosból, amikor az idős plébános hosszú betegeskedés után elhunyt. A húsvétvasárnapi misén történt, hogy egy nagy, üres és rozsdás kalitkával ment fel a szószékhez prédikálni. Az emberek csodálkozva néztek össze, nem értették, hogy mit keres János atya kezében az ütött-kopott kalitka.

Ő pedig beszélni kezdett:

„Tegnap, miközben a városban sétáltam, megláttam egy fiúcskát, amint egy kalitkát fogva a kezében felém közeledik. A kalitka aljában három kis madárka ült dideregve az ijedtségtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem: „Hát neked mid van, fiam?” „Csak néhány öreg madaram” – válaszolta. „És miért vannak kalitkában? Mit akarsz velük csinálni?” – kérdeztem meglepetten. „Hazaviszem őket, és szórakozni fogok velük. Ha unatkozom, kihúzogatom a tollaikat, és megvárom, amíg verekedni kezdenek egymással. Nagyon jó időtöltés lesz” – válaszolta. „Fiacskám, előbb-utóbb beleunsz majd a madaraidba. Utána mit csinálsz majd?” „Szerzek valami macskát” – válaszolta, majd így folytatta: „A macskák úgyis szeretik a madarakat, majd odaadom nekik.”
A lelkész csöndben volt egy pillanatig, gondolkodott, majd így folytatta: „Mennyit kérsz azokért a madarakért, fiam?” A fiú megdöbbenten kérdezett vissza: „Tessék?! Miért? Magának nem kellenek ezek a madarak. Teljesen értéktelenek. Nem énekelnek. Még csak nem is szépek!” „Mennyi?” – kérdezte János atya újból. A fiúcska dühösen nézett rá, mintha azt akarná mondani, hogy nem normális, majd rávágta: „Háromszáz forint.” A lelkész gondolkodás nélkül nyúlt a zsebébe, kivette belőle a bankjegyeket, majd a kezébe tette.
A fiú egy pillanat múlva már el is tűnt. János atya óvatosan felvette a kalitkát, majd elvitte az utca végébe, ahol egy kis füves terület volt, néhány fával. Letette a ketrecet, kinyitotta az ajtaját, és gyöngéden kocogtatva a rácsokat, rávette a madarakat, hogy kijöjjenek, szabaddá téve ezzel őket.

Ez megmagyarázta a szószékre felvitt üres kalitkát, de a plébános tovább folytatta történetet:

„Egy nap az Ördög és Jézus beszélgettek. Az Ördög éppen a Földről jött, és büszkén, dölyfösen pöffeszkedett: „Igen, Uram, megszereztem az összes embert ott lent. Felállítottam egy csapdát. Olyan csalit használtam, aminek tudtam, hogy lehetetlen ellenállni. És Uram! Az összeset megfogtam!”

„És? Most mit fogsz velük csinálni?” – kérdezte Jézus.

Az Ördög így válaszolt: „Megtanítom nekik, hogyan házasodjanak össze, és hogyan váljanak el egymástól; hogyan gyűlöljék és bántsák egymást; hogyan átkozódjanak. Megtanítom nekik azt is, hogy hogyan kell fegyvereket és bombákat gyártani, és hogyan kell ölni. Hidd el, nagyon jól fogok szórakozni.”

„És mit csinálsz majd velük, ha már készen vannak?” – kérdezte Jézus. „Ó, hát ezt nem nehéz kitalálni: megölöm őket” – mondta büszkén az Ördög.

„Mennyit kérsz, mit akarsz értük?” – kérdezte Jézus.

„Ó, Jézus, hidd el, neked nem kellenek ezek az emberek. Teljesen értéktelenek. Ha megveszed is őket, gyűlölni fognak. Leköpnek, megátkoznak és megölnek majd.” „Mennyi?” – kérdezte, hajthatatlanul.
Az Ördög gúnyosan Jézusra mosolygott és így szólt: „A véred, az összes könnyed és az egész életed.”

Jézus így válaszolt: „Megegyeztünk”. Aztán kifizette az árát.

János felemelte a kalitkát, kinyitotta a szószék ajtaját és lejött a pulpitusról, majd így szólt: „Ugye tudják, hogy mindannyian szabadok vagyunk?”