Lélekemelő olvasnivaló

Történet a megbánásról és a megbocsátásról

Egy lánynak egyszer az édesanyja adott egy doboz szeget, és azt mondta neki, hogy akárhányszor elveszíti a türelmét, vagy megbánt valakit kalapáljon be egy szöget a kertben álló öreg fába.
Az első nap a lány 14 szöget vert be a fába. Az utána következő hetekben, ahogy megtanulta ellenőrizni a dühét és az indulatait, napról-napra kevesebb szöget kellett bekalapálnia.
Felfedezte, hogy sokkal könnyebb önmagát kontrollálnia, mint szögeket verni a fába.
Végül eljött az a nap, amikor már nem veszítette el a türelmét és nem bántott meg senkit.
Futott haza és elmesélte az anyukájának, aki azt mondta neki, hogy akkor minden nap húzzon ki egy szöget, amikor nem veszítette el a türelmét és nem bántott meg senkit.

Teltek a napok.
Egy nap ismét odament anyukájához, és bejelentette, hogy elfogytak a szögek.
Az anyukája megfogta a lánya kezét, odasétáltak a fához, és azt mondta neki:
– Ügyes és okos lány vagy, de nézd meg ezeket a lukakat a fán! Ez a fa sohasem lesz ugyanolyan, mint eddig volt. Az indulatból mondott szavak, ugyanilyen sebeket hagynak.
– Hogyan tudom kijavítani ezt, hogyan tudom meggyógyítani a fát? – kérdezte a lány – Örökre ilyen marad? Sérült?
– Igen is és nem is… – válaszolt az anyuka. – A bölcseink azt mesélik, ha egy fa él, és érzi, hogy te is változol, a fa is meg tudja gyógyítani önmagát. Ám ha a fa nem érzi a te fejlődésedet, akkor tovább viszi a sérüléseit.
A fa sohasem lesz olyan, mint volt korábban, de nem is kell, hogy teljesen olyan legyen, mint volt régen, ahhoz, hogy jó és szép fa maradjon.
Ha te megteszed a Te részedet, a fa is megteszi az ő részét válaszként, és a Jóisten csodát tesz, a gyógyulást, ami mindkettőtöket jobbá tesz.

– Hogyan lehet ez? – kérdezheted….
– Ez azt jelenti, hogy a változás, ami a te megbánásodból és a fa megbocsátásából ered, elvezeti az embereket egy magasabb szintű kapcsolatba, mint ami volt korábban – mondta az anyuka.
– És mi történik, hogyha a fa mégsem gyógyul meg? – kérdezte a lány. – Akkor valamit rosszul csináltam? Tudok valamit segíteni én neki?

– Három alkalmad lesz megpróbálni – mondta az anya, – és ha a fa nem kezd gyógyulni, te nem tudod kényszeríteni. Akkor körül kell nézned. Még nagyon sok fa van, amelyik gondozást igényel. És akárhányszor segítesz egy fán, a Teremtő csodát fog tenni. Hidd el, Isten mindig észreveszi a mi próbálkozásunkat, ha változni akarunk, ezt te is láthatod, hiszen támogatott téged abban, amit tettél az emberekkel. És ajándékot is ad: még több lehetőséget a változásra.