Az élet vonatán

Születéskor felszállunk a vonatra és találkozunk a szüleinkkel. És hisszük, hogy mindig velünk fognak utazni.

Mégis egy állomáson a szüleink leszállnak a vonatról, magunkra hagyva minket, hogy folytassuk az utunkat…

 

Ahogy telik az idő…

mások is felszállnak a vonatra,

és fontosak lesznek: testvéreink, barátaink, gyermekeink, unokáink, életünk szerelme is…

 

Sokan fognak leszállni (még életünk szerelme is), kisebb nagyobb űrt hagyva maguk után.

Mások olyan visszafogottak lesznek, hogy

nem fogjuk észrevenni, hogy elhagyták a helyüket.

 

Ez a vonatút tele lesz örömökkel, bánatokkal, elvárásokkal, új beköszönőkkel, viszontlátásokkal és istenveledekkel.

A siker az, ha jó kapcsolatot ápolsz az összes utassal úgy, hogy a legjobbat adod magadból.

 

Nem tudjuk, melyik állomáson szállunk le.

Élj hát boldogan, szeress és bocsáss meg!

 

Ezt azért fontos megtenni, mert amikor leszállunk a vonatról, csak szép emlékeket hagyjunk azoknak, akik folytatják útjukat…

 

Örüljünk annak, amink van, és köszönjük az égnek ezt a fantasztikus utazást.

 

Továbbá köszönöm, hogy utas voltál a vonatomon.

És ha le kell szállnom a következő állomáson,

örülök, hogy hosszú utat tettem meg veled!

 

Jean of Ormesson