Tanulni sose késő

A főiskola első napján a professzorunk megmondta a nevét, majd megkért minket, hogy mutatkozzunk be valakinek, akit eddig nem ismertünk. Felálltam, körülnéztem, amikor valaki gyengéden megérintette a vállamat. Megfordultam, és egy ráncos, öreg hölgy nézett rám mosolyogva, beragyogva ezzel az egész osztályt. 

– Szia, jóképű – üdvözölt. – A nevem Rose. Nyolcvanhét éves vagyok. Megölelhetlek?

Nevettem, és lelkesen bólintottam:

– Még szép, hogy meg!

Erre ő barátságosan megszorongatott.

– Miért jött a főiskolára ilyen fiatal, ártatlan korban? – évődtem.

– Azért vagyok itt, hogy találjak egy gazdag férjet, megházasodjak, és gyerekeket szüljek – válaszolta viccesen.

– De komolyan kérdezem: mi motiválta, hogy ekkora kihívást vállaljon ennyi idősen?

Nem késlekedett a válasszal:

– Mindig arról álmodtam, hogy befejezem a főiskolát, és végre eljött az ideje.

Az órák után elsétáltunk a társalgóba, és megosztottunk egy csokiturmixot. Gyorsan összebarátkoztunk. A következő három hónapban minden nap együtt mentünk haza, és rengeteget beszélgettünk. Amikor az életbölcseleteiről mesélt, mindig azt képzeltem, hogy egy időutazáson veszek részt. Az év során Rose az egyetem egyik szimbólumává vált, és bárkivel, akivel találkozott, azzal könnyen szót értett. Szeretett kiöltözni, és szórakoztatta, hogy a többiek felfigyeltek rá. A szemeszter végén elhívtuk Rose-t a focibankettre. Sosem felejtem el, amit akkor tanított nekünk. Felkonferálták, és a színpadra lépett. Ahogy elkezdett beszélni, leejtette a három kártyáját a földre.

– Elnézést, egy kicsit ideges vagyok – mondta a mikrofonba kapaszkodva. – Feladtam a sört a böjt miatt, és ez a whisky kicsinál. Sosem fogom rendbe szedni ezeket a lapokat, ezért hadd mondjam el fejből, amit tudok.

Miközben nevettünk, megköszörülte a torkát, és így folytatta:

-Nem azért hagyjuk abba a játékot, mert öregszünk. Azért öregszünk meg, mert abbahagyjuk a játékot. A fiatalságnak, boldogságnak és sikernek mindössze négy titka van. Nevess sokat, és mindennap találj humort az életedben! Kell, hogy legyen egy álmod! Ha elveszted az álmaid, meghaltál. Sok olyan embert ismerünk, akik úgy járnak-kelnek a földön, hogy halottak, és még csak nem is tudnak róla. Hatalmas különbség van aközött, hogy felnősz, és aközött, hogy megöregszel. Ha tizenkilenc éves vagy, és egész évben csak fekszel az ágyban, anélkül, hogy valami hasznosat csinálnál, akkor is húszéves leszel. Három év híján kilencvenéves vagyok, és ha egész évben az ágyban fekszem, akkor is nyolcvannyolc leszek jövőre. Mindenki megöregedhet. Nem kell hozzá tehetség vagy képesség. Ahhoz, hogy felnőj, mindig meg kell találni a lehetőséget a változásban. Ne sajnálj semmit! A felnőttek általában nem sajnálják, amit megtettek, inkább azt, amit nem. Csak azok félnek a haláltól, akik sajnálják, hogy nem is éltek …

Rose végül befejezte a főiskolát, amit már olyan régen elkezdett. Egy héttel a diplomaosztó után meghalt. Békésen, álmában. Több, mint kétezer főiskolás érkezett a temetésére, hogy tisztelegjen a csodálatos hölgynek, aki példát mutatott, hogy sose késő azzá válni, aki lenni akartál.