Boldogság

A legenda úgy tartja, hogy mielőtt az ember megjelent a Földön, összegyűlt egy csapat gonosz manó, hogy kieszeljen valami csínyt. Az egyikük azt mondta:

– Hamarosan megteremtik az embert. Nem igazságos, hogy annyi erénnyel és lehetőséggel ajándékozzák meg. Tennünk kellene valamit, hogy nehezebb legyen boldogulnia. Aggassuk tele rossz tulajdonságokkal és hiányosságokkal, így tönkretehetjük.

A legöregebb manó nem értett vele egyet:

– Biztos, hogy lesznek hibái és szégyenfoltjai, de ettől csak teljesebb lesz. Inkább meg kellene fosztanunk valamitől, de úgy, hogy küzdelmessé tegyük a mindennapi életét.

– Micsoda pompás ötlet!!! – ujjongtak a többiek.

Ám egy fiatal, ingerkedő manó a háttérből megjegyezte:

– Jól van, elveszünk tőle valami fontosat … de mi legyen az?

Az öreg manó jó ideig gondolkodott, aztán felkiáltott:

– Tudom már! Elvesszük tőle a boldogság kulcsát.

– Kitűnő … ragyogó … briliáns ötlet! – harsogták a manók, és táncra perdültek a kondér körül.

Az öreg manó folytatta:

– A gond csak az, hová dugjuk el, hogy meg ne találja.

– Rejtsük el a világ legmagasabb hegyének ormán – javasolta az egyik.

Erre egy másik nyomban tiltakozott:

– Az nem jó, mert az ember erős lesz és makacs, és előbb-utóbb valamelyik felmászik a hegyre és megtalálja, ha pedig az egyik megteszi, mind fel fog mászni, és vége a küzdelemnek.

– Akkor dugjuk el a tenger fenekén – tanácsolta egy másik manó.

A negyedik  társuk azonban leintette:

– Nem jó, mert az ember kíváncsi lesz, és eljön az idő, amikor épít valami szerkezetet, amellyel leszállhat a mélybe, és könnyen megtalálhatja.

– Akkor rejtsük el egy másik bolygón, jó messze a Földtől – szólalt meg újra a harmadik.

A másik kettő megint a fejét rázta:

– Elfelejted, hogy sok esze lesz, és egy napon készít majd olyan hajót, amellyel eljut más bolygókra is és megtalálja.

Egy öreg manó, aki addig nem szólt, csak figyelmesen hallgatta a többiek javaslatait, most kiállt középre, és azt mondta:

– Azt hiszem, tudom hová rejthetjük, ahol nem találja meg. Oda kell tennünk, ahol sohasem keresné.

A többiek meglepetten odabukfenceztek hozzá és kórusban kérdezték.

– Hová?

– Magában az emberben rejthetnénk el … valahol a szíve közelében.

Kitört a kacagás és a taps, a manósereg csak úgy  repesett:

– Ha-ha-ha! Összevissza keresik majd mindenütt, és fogalmuk se lesz, hogy egész idő alatt ott volt bennük!

Ekkor megszólalt a szkeptikus fiatal:

– Az ember boldogságra vágyik, valamelyik előbb-utóbb elég bölcs lesz ahhoz, hogy felfedezze, hol a kulcs, és megmondja a többieknek is.

– Talán így lesz – felelte a legöregebb manó -, ám az emberek alapvetően bizalmatlanok az egyszerű dolgok iránt. Ha lesz is ilyen ember, aki elárulja a titkot, hogy a kulcs bennük van … senki sem hisz majd neki.

Az élet értelmét úgy találhatjuk meg, ha rálelünk a boldogság kulcsára.