Ne halogassuk a jót!
Egy régi legenda három ördögtanulóról mesél, akiknek képzésük befejezéséhez a Földre kellett menniük. Előtte a legfőbb ördöggel, a Sátánnal beszélgettek terveikről, hogyan vigyék kísértésbe és pusztítsák el az embereket. Az első tanuló így szólt:
– Én elhitetem az emberekkel, hogy nincs Isten.
A Sátán így válaszolt:
– Azzal nem sokat nyersz, mert a legtöbb ember sejti, hogy Isten létezik. Van a szívükben egyfajta hajlam arra, hogy Isten létében higgyenek. Ezt nem fogod tudni egykönnyen lerombolni.
A második tanuló ezt mondta:
– Én elhitetem az emberekkel, hogy a pokol nem létezik, és hogy nem kell félniük semmiféle büntetéstől a bűneik miatt.
A Sátán így szólt.
– Ezzel szinte senkit nem fogsz tévútra vinni. Az okos emberek már régóta tudják, hogy a pokol létezik, és hogy minden gonosz cselekedettel együtt jár az annak megfelelő büntetés.
A harmadik tanuló így nyilatkozott:
– Én azt fogom sugallni az embereknek, hogy mindent elhalaszthatnak, hogy nincs olyan, amit itt és most kell megtenni.
– Indulhatsz is véghezvinni a terved – szólt a Sátán -, sikerrel fogsz járni. Ezreket fogsz ezzel rászedni és így a karjainkba sodorni.