![](https://i0.wp.com/blog.drszokek.hu/wp-content/uploads/2019/02/harang.jpg?resize=500%2C337&ssl=1)
Mások hibájának kijavítása
Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítson a szálláshelyére: a szobák kényelmesek voltak, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatóak – de mindhiába, alig tért be vendég a fogadóba. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát. Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.
– Az lehetetlen – mondta a fogadós. – Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték a vidéken.
– Nem – állította a bölcs határozottan -, mostantól fogva Öt harangnak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.
– Hat harangot? Ugyan minek?
– Csak próbáld ki, és meglátod – mosolygott a bölcs.
Nos a fogadós megpróbálta. És az eredmény igazán megdöbbentette. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy felhívja a hibára a figyelmet, gondolván, hogy előtte még senki más nem vette észre. Bent aztán megérintette őket a szívélyes kiszolgálás, és ott maradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt a sikert, amit korábban hiába keresett.
Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.
![](https://i0.wp.com/blog.drszokek.hu/wp-content/uploads/2019/02/ki-vagy.jpg?resize=75%2C75&ssl=1)
Ki vagy?
![](https://i0.wp.com/blog.drszokek.hu/wp-content/uploads/2019/02/yiny.jpg?resize=75%2C75&ssl=1)
A magyarázat
Ezeket is érdemes megnézni
![](https://i0.wp.com/blog.drszokek.hu/wp-content/uploads/2021/04/hand-4448893_1280.jpg?resize=500%2C380&ssl=1)
Légy együttérző önmagaddal!
2021-04-20![](https://i0.wp.com/blog.drszokek.hu/wp-content/uploads/2018/10/erdo.jpg?resize=500%2C380&ssl=1)
Fogalmazz nagyon pontosan!
2018-10-22![](https://i0.wp.com/blog.drszokek.hu/wp-content/uploads/2022/09/307755353_6259929167357099_2305307257971586859_n.jpg?resize=500%2C380&ssl=1)