Coaching,  Lélekemelő olvasnivaló

Nyitott kézzel szeretne

Egy gondoskodó személy, látva a pillangó küzdelmét, ahogy a bábból próbált kitörni, segíteni akarásból, gyengéd kézzel meglazította a szálacskákat, hogy azok egy nyílást formáljanak. A pillangó könnyedén kiszabadult, s a báb körül verdesett, de nem tudott repülni. Amit az együttérző személy nem tudott, hogy csak a születés küzdelmeiben tudnak a szárnyak annyira megerősödni, hogy alkalmasak legyenek a repülésre. Így a pillangó a földön töltötte rövidke életét, és soha nem ismerte meg a repülés mámorító szabadságát. Soha nem élt igazán.

Úgy nevezem mindezt, hogy megtanulni nyitott kézzel szeretni. Ez olyan tanulás, amely lassan, fokozatosan érlelődik meg, és a fájdalom tüzein, a türelem vizein át érkezik el hozzánk. Még ma is tanulom, hogy akit szeretek, azt fel kell szabadítanom! Mert ha belekapaszkodom, ha csüngök rajta, ha állandóan ellenőrzöm, elveszítem azt, amit megtartani szeretnék.

Ha valakit, akit szeretek, meg akarom változtatni, mert úgy érzem: én tudom, milyennek kellene lennie, tudom mit, hogyan kellene csinálnia, akkor megfosztom őt a legértékesebb jogától. A jogtól, hogy felelősséget vállalhasson a saját életéért, a választásaiért, a létezési módjáért. Valahányszor ráerőszakolom a kívánságomat, az akaratomat, vagy megkísérlem az uralkodást egy másik ember felett, elveszem tőle a növekedés, az érés önállóságát. Megrövidítem és korlátozom birtoklási vágyammal, az ” az én jobban tudom” akarásommal. Függetlenül attól, mennyire voltak szívből jövők a szándékaim. Sérthetek és rabbá tehetek valakit a védelem legszívélyesebb aktusaival. Az óvás és az aggodalom minden szónál ékesebben tudja mondani: Te képtelen vagy rá, hogy magadra gondot viselj, s ezért nekem kell veled törődnöm, mert rám vagy bízva, én vagyok érted a felelős.

Ahogyan tanulom és egyre többet és többet gyakorlom, már tudom mondani annak, akit szeretek: Szeretlek, értékellek, tisztellek és bízom benned! Így kifejlődik benned az az erő, amely szükséges ahhoz, hogy azzá válj, amivé lehetőségeid szerint válhatsz, – ha én nem állok az utadba. Annyira szeretlek, hogy szabaddá tudlak tenni. Jöjj mellettem, élj velem örömben és szomorúságban! Meg fogom osztani veled könnyeidet, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj. Ott leszek, amikor szükséged lesz rám. Törődni fogok veled és megvigasztallak, de nem foglak visszafogni, amikor már egyedül is tudsz járni. Készen leszek rá, hogy veled legyek magányodban, de nem fogom azt elvenni tőled. Igyekezni fogok, hogy figyeljek arra, amit mondasz nekem, de nem biztos, hogy mindig egyetértek veled. Ha dühös leszek, olyan nyitottan igyekszem elmondani neked mi bánt, hogy ne érezd, bánom a különbségeinket, vagy, hogy elidegenedtem volna tőled. Nem lehetek mindig veled. Nem hallhatom mindig azt, amit mondasz, mert vannak olyan idők, amikor magamra kell figyelnem, és magammal kell törődnöm. De ha ez történik, akkor is igyekszem olyan tisztességes lenni veled, amilyen egyáltalán lenni tudok.

Még mindig tanulom elmondani ezt, szavakkal vagy cselekedetekkel, neked és azoknak, akiket szeretek, akikkel törődöm. S ezt hívom én nyitott kézzel való szeretésnek.

Talán még ma sem tudom mindig távol tartani a kezemet a bábtól, de már sokkal ügyesebb vagyok, mint régen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük