Érdekes találkozás
Találkozott a Szív az Ésszel.
Az Ész azt kérdezte nagy mellénnyel:
Na, kicsi Szív, mondd, mit érzel?
S a Szív halkan, ezt a választ adta bölcsen:
Ó, énbennem sok szép lakik;
itt a jóság, mindig segít,
aztán jön a türelem, mely békességet teremt,
lakik itt még szelídség, öröm, hűség, szívesség,
a szeretet is itt lakik,
s a megbocsátás is betekint.
Együttérzésnek is van hely még,
az alázattal jól megfér,
és itt van még a szerelem, szenvedély és emlékek.
Mit érzek? – hát csupa jót,
lüktetek és dobogok!
Az Ész gúnyosan mosolyog:
Buta Szív csak ennyit tudsz?
És a bánat, fájdalom, gyász, csalódás, kudarcok?
Szomorúság és veszteség,
s ha elfogy a szép reménység?
Mi marad? A szenvedés.
„Győztem!”- gondolta az Ész,
a hatalom a tudásé!
Az értelem, az én vagyok,
érzéseket uralok.
Gondolkodni, az a lényeg, az érzések itt mit sem érnek!
A látszat, bizony az a fontos,
fenntartani, legfőbb dolog,
mert a szívbe, ugye, senki sem lát,
de arcod látja ország, világ!
Így oktatta Szívet az Ész,
s a Szív búsan lefelé néz.
Majd lágyan búgva, kedvesen,
az Észre néz és így felel:
Hiába van oly sok ész. Tudás, hatalom, mondd, mit ér,
ha nincs érzés, mi bennem él?
Nincs, mi küzd, az emberért.
Érzés nélkül nincs dobbanás,
Így leli az ember halálát.
Elhallgatott most az Ész,
a bölcs szív milyen sokat ér…
Megváltozni nem tudott, külön utat választott.
S milyen soká tart az út,
míg a szív az ésszel összefut.
Váradi Krisztina
Tanulni való
