A kéz

– Nagymama, hogyan viseljem el a fájdalmat?
– A kezeiddel kedvesem. Ha az elméddel próbálod meg, akkor a kín még erősebb lesz.
– A kezeimmel, Nagymama?
– Igen, igen. A kezünk a lelkünk antennája.
Ha varrásra, főzésre, festésre, a föld érintésére használod őket, vagy ahogy a földbe fúrod őket, a gondoskodás jelzéseit küldik a legbensőbb lényedhez és a lelked megnyugszik.
Így nem kell több fájdalmat keltenie, hogy odafigyelj rá.
– Tényleg olyan fontosak a kezek?
– Igen, lányom. Gondolj a csecsemőkre: az érintés útján ismerkednek meg a világgal.
Amikor öreg kezekre tekintesz, többet mondanak el tulajdonosukról, mint bármely más testrésze.
Minden, amit kézzel készítünk, szívből készül, mert a kezünk és a szívünk egységben vannak.
– A kezeim, Nagymama… milyen régen használtam őket ilyesmire!
– Kezdd el használni őket Lányom, kezdj el alkotni velük és minden átalakul benned.
A fájdalom nem fog eltűnni, de a legszebb műalkotássá válik és onnantól kezdve nem fog fájdalmat okozni.
Mégpedig azért, mert képes leszel megalkotni a saját, legbensőbb lényedet.