Lélekemelő olvasnivaló

A két favágó

Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeléssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett: az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét. Egyik csapást követte a másik. Ritkán, és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó óránként hosszabb ideig pihent. Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan, fáradtan tette le a szerszámot. Teljesen kimerült. A második, szinte hihetetlen, de befejezte a munkát.

Egyszerre kezdték a favágást és a fák is nagyjából egyformák voltak. Az első favágó nem hitt a szemeinek.

„Nem értem a dolgot” – mondta. „Minden órában kiadós pihenőt tartottál, és mégis előbbre vagy.”

„Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem vettél észre, az az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet” – mondta a másik favágó.