Sapka, sál …
2022-12-03
A férfi a pénztár előtt várakozott a sorban. Kissé türelmetlen volt, mert sietett haza a lányához. Hosszú volt a napja, s vágyott magához ölelni. Kettesben éltek már három hónapja. A felesége Kanadába utazott. A cég, ahol dolgozott, egy új üzleti vállalkozást készített elő, s erre épp a párját találták a legalkalmasabbnak. Még újabb két hónap, hogy hazatérhet hozzájuk. Ez lesz az első és remélhetőleg az egyetlen karácsony, amit távol töltenek egymástól.
Hazafelé még betért a szupermarketbe, hogy vegyen néhány apróságot. A játékrészleg mellett elhaladva eszébe jutott a plüssmackó, amiről a kislánya mesélt neki. Egész bele volt bolondulva. A barátnőjének volt olyan, s vágyott rá. Kis barna maci, mosolygós pofival, csinos piros masnival a nyakában. Semmi különös, egyszerű, kedves kis pihe-puha medvebocs, amit ölelni lehet, a paplan alatt hozzá lehet bújni, suttogni, meg lehet vele beszélni komoly, gyermeki dolgokat, olyanokat amit a felnőttek nem értenek.
A polcon épp talált egy ilyen mackót. A sok között egyetlen ilyen árválkodott. Felé irányította a lépteit, ám mielőtt érte nyúlhatott volna, egy fiatal nő megelőzte. Kezébe fogta a játékot és a mellette álló lány elé tartotta.
– Akkor? Megvegyük? Ez kell?
– Igen! Pontosan ez kell! – Bólintott csöndes örömmel a lány, s a szeme sugárzott a boldogságtól.
A férfi egy percig nézte őket, várt, hátha meggondolják magukat, ám a mackó a nő bevásárlókocsijának aljában kötött ki.
A férfi hiába túrta fel reménykedve a plüssöket, nem talált másik ilyen mackót. Volt mindenféle más. Kockás, pöttyös, foltos, de ilyen mosolygós, piros masnival, egyetlen egy sem. Csalódottan indult tovább. Gyorsan összeszedte, amikért tulajdonképpen bejött, s a pénztárhoz sietett. Sokadik volt a sorban. Hiába, így decemberben, mintha mindenki kötelességének érezné, hogy ajándék után rohangáljon.
Egykedvűen állt, várta, hogy sorra kerüljön. A telefonján matatott, elolvasott néhány bejövő levelet, köztük a felesége üzenetét is. Egy óra múlva tudnak Messengeren beszélni! Addigra otthon lesz, mindhárman láthatják egymást.
Mivel mackót nem kapott, egy tábla csokit vett le polcról, amit a multik marketingfogásként a pénztár előtt helyeznek el és teletömnek mindenféle apró cukisággal a gyerekeknek. Örülni fog a lánya. Mindig örül. Igazából nem is annak, amit visz, hanem neki. Hogy megérkezik. Elképzelte, ahogy röpül majd a karjai közé. „Apukám! Édes kicsi apukám, vegyél fel az öledbe!”
Elmosolyodott. Ő szokta mondani a lányának, hogy édes kicsi kislányom. A lánya számára ezek a szavak váltak a szeretet kifejezésére leginkább alkalmasnak tűnőnek. Amióta nincs itthon az anyja, átvette és ő lett az „édes kicsi apukája”.
Felnézett a telefonjából. Mindjárt sorra kerül. Felpakolta a szalagra a dolgokat, amiket vásárolt. A csokinál megint eszébe jutott a maci. Sajnálta, hogy nem nyomhatja a lánya kezébe.
Ekkor néhány szóra lett figyelmes maga előtt. Az iménti anyuka volt az, a kislányával.
– Akkor a macit nem kérjük! – Mondta halkan, határozottan az anya a pénztárosnak.
– De anya! – Nézett rá rimánkodva a kislánya. – Akkor inkább a sál nem kell!
A férfi izgatottan figyelte, mi történik. Talán mégis lesz meglepetés?
– A sál fontosabb! – Hajolt a kislányához a nő. Szeretettel megsimogatta az arcát. Úgy, olyan gyöngéd melegséggel, ahogy csak egy anya tud.
– Értem. De a mackó, a mackó …
– Visszajövök kislányom! Ígérem, visszajövök érte!
– De már úgysem lesz meg…
A férfi várta, hogy induljon a hiszti. Azonban nem volt ebben az „úgysem lesz meg”-ben egy szikrányi szemrehányás, lázadás, vagy dac. Csak lemondó szomorúság. Olyan szomorúság, ami akkor fátyolozza le az ember lelkét, ha épp az áhított cél elérése előtt válik semmivé az álma.
A férfi egész idő alatt a mackót figyelte. Nem is látott semmi mást a világból, csak a pénztáros kezét és a mackót. Vigyázott, valamiképp el ne tűnjön a tekintete elől, hogy abban a pillanatban, amikor a pénztáros félreteszi maga mellé, szólhasson, hogy akkor ő megvenné! Ó milyen mázli! Micsoda mázli!
És akkor belenézett a lány szemébe. Annyi idős lehet épp, mint a lánya. Nagy, kék szemei vannak. Szomorúan kék, értelmes, komoly szemei. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, azután a lány visszafordult az anyukájához és megfogta a kezét. Indultak tovább, miután a pénztáros átnyújtotta a blokkot és további szép napot kívánt.
A férfi azonnal kérte a mackót. A pénztáros sorban húzta le a vonalkódokat. Az első pittyenés után valami furcsa érzés támadt benne. A második után erősödött, a harmadiknál már kényelmetlenül érezte magát.
Miközben a bankkártyája leolvasására várt, kereste szemével az iménti lányt. Hamar megtalálta. Lassan sétált az anyukája mellett a kijárat felé.
A férfi át sem nézte, csak gyorsan bedobálta a szatyrába a megvásárolt holmikat, majd sietős léptekkel indult a kijárat felé tartó anya és lánya után. Közvetlenül a nagy fotocellás ajtón kilépve érte őket utol.
– Asszonyom!
– Igen? – Fordult felé meglepődve a nő.
– Bocsásson meg, hogy zavarom! Csak egy pillanat az egész! Én álltam maguk mögött a sorban és akaratlanul is tanúja voltam annak, amikor fizettek.
– Mit akar? – Kérdezte a nő és közelebb húzta magához a kislányát.
– Nekem is van egy kislányom! Épp akkora, mint az öné! Én megvettem azt a macit, amit otthagytak.
– Nyilván örülni fog neki a lánya. – Hagyta rá hidegen a nő és fordult, hogy induljon tovább, de a férfi hangja megállította.
– Láttam, mennyire fontos az ön lányának ez a mackó. Engedje meg, hogy …
– Azt szeretné, hogy az övé legyen? Félreérti a helyzetet! – Szabadkozott a nő.
– Ugyan! Láttam mindent! Nemsokára karácsony! Engedje meg, hogy megajándékozzam a kislányát! Nekem lenne öröm! Kérem, fogadják el és már itt sem vagyok!
A lány hol a férfira, hol az anyukájára nézett. Próbálta megérteni, hogy mi történik. Az anyukája szólalt meg újra.
– Nagyon kedves, de a mackó nem a lányomnak lesz!
– Nem? Akkor valamit félreértettem? Nem ő kérte, hogy vegye meg?
– De igen! Csakhogy az egyik osztálytársának. Karácsonyra. A kislány anyukája külföldön van, s Luca – így hívják a kislányomat –azt találta ki, meglepi a macival a téli szünet előtti utolsó napon. Hogy könnyebb legyen a várakozás az anyukájára. Csakhogy a hitelkártyám valahogy otthon maradt, nálam pedig nem volt elég készpénz. Viszont Luca ma elhagyta a sapkáját a sállal együtt. Azt kellett pótolnom. Itt vannak a sötét, hideg napok! Fontosabb, mint a maci! Köszönjük, nagyon kedves, de vigye csak haza a kislányának! – Zárta le a beszélgetést a nő.
Luca ez alatt végig hálásan nézett a férfira. Valami olyasmi volt kiolvasható a szemeiből, hogy „köszönöm, hogy megpróbálta”. A férfi lehajolt hozzá, egyenesen a szemébe nézett, úgy beszélt hozzá.
– Luca! Jól mondja anyukád! Tudod, ami a sapkát, meg a sálat illeti.
– Tudom. – Bólintott rá csöndesen a lány. A férfi folytatta.
– Jönnek a sötét, hideg napok! Úgyhogy a legfontosabb…
– Tudooooom … – Hajtotta le a fejét a lány.
– A legfontosabb a maci! – Fejezte be a férfi a mondatot. – Hogy a barátnődnek odaadhasd! Hogy ez a maci legyen a macija!
Azzal határozott mozdulattal a lány markába nyomta a plüssfigurát. Gyorsan megfordult, s mielőtt a nő tiltakozhatott volna, nagy, sietős léptekkel a kocsijánál termett, beült és elhajtott.
A lány pedig egyik kezével az anyukájába, másikkal a pihe-puha mackóba kapaszkodott. Ámulva nézett fel. Egy pillanatra az ünnepi díszkivilágítás és az utcai lámpák is mintha fényesebben világítottak volna…
Szentandrássy Béla
Előző
Imádkozva kérek…
Legújabb
