A vakok és az elefánt

Valamikor réges-régen volt egy falu, ahol csak vak emberek éltek. Egy szép napon távoli földről egy utazó érkezett hozzájuk elefánt háton. Amikor elmondta az embereknek, hogy merről és milyen állat hátán érkezett, mindenki nagyon elcsodálkozott, mert soha nem hallottak még elefántról. Megkérték hát az utazót, hogy a falu hat legbölcsebb, sokat tapasztalt vénjének mutassa meg az állatot, hogy azok a többieknek elmesélhessék, hogy miféle teremtmény az elefánt.

Az utazó az elefánthoz vezette hát a bölcseket, hogy azok alaposan megtapogathassák azt. A bölcsek dolguk végeztével aztán visszatértek a falu népéhez, hogy elmeséljék, hogy milyen is az elefánt.

Az első, akinek a tapogatás közben az elefánt füle akadt a kezébe így szólt:
– Nos, könnyen elmondhatom, hogy milyen az elefánt; olyan mint egy hatalmas levél, vagy még inkább mint egy folyton mozgolódó gyapjúszőnyeg.

A második, aki az elefánthoz érve annak agyarában akadt meg, rögtön felháborodva közbevágott:
– Ezt a badarságot! Hiszen az elefánt olyan mint egy hatalmas dárda!

De be sem fejezhette a mondatot, mert felkiáltott az a bölcs is, amelyiknek az elefánt ormánya jutott:
– Már ne haragudjatok, de bölcs létetekre hallatlan ostobaságokat beszéltek! Hiszen az elefánt kétségtelenül egy óriáskígyó!

A következő bölcs, aki az elefánt farkával ismerkedett, dörmögve szólásra emelkedett:
– Azért tudós társam túloz egy kicsit, mert az elefánt nem óriáskígyó, inkább csak olyan, mint egy hosszú kötél.

Ezen a ponton az ötödik bölcs, aki az elefánt egyik lábát ölelgette, szintén kikelt magából:
– Ennyi tévedést! Ahányan vagytok, annyi sületlenséget beszéltek! Az elefánt vitán felül olyan, mint egy hatalmas fatörzs!

Ezt már a hatodik, aki az elefánt oldalát tapogatta, sem állhatta meg szó nélkül:
– Még ilyet! Tudatlanok vagytok, mint egy gyermek! Még a “vak is láthatja”, hogy az elefánt egy hatalmas mozgó hegy!

A bölcsek egyre nagyobb vitába mélyedtek, mindegyikük védte a maga által tapasztalt valóságot.

És az utazó hiába szólt közbe:

– Mindenkinek igaza van. Mindnyájan csupán egy kis részletet érzékeltetek a hatalmas elefántból. Tehát valójában az elefántra mindaz jellemző, amit megállapítottatok.

Szó szót követett, és így eshetett meg, hogy a vak bölcsek bölcselkedés helyett végül ököllel estek egymásnak, hogy érvényt szerezzenek az “igazságnak”! Talán azóta is csépelik egymást, ha közben bele nem haltak. A vakok falujában pedig soha senki sem tudhatta meg, hogy miféle teremtmény az elefánt.