Visszhang
Vannak dolgok, amiket hosszasan lehet magyarázni, de csak akkor érti meg az ember, ha megtapasztalja. Addig viszont sok probléma forrásai ezek a meg nem értett összefüggések. Konfuciusz egyszer így fogalmazott: „Az élet egyszerű, csak mi ragaszkodunk hozzá, hogy bonyolulttá tegyük.” …
Nagyapám tanítása
Tőle tanultam egyik legfontosabb tudásomat, mely végigsegített életem göröngyös útján: a kimondott szó és az emberi idő értékét. Ekkor már iskolába jártam, s egy este ezt mondta nagyapám: „Holnap ne jöjj haza az iskolából, hanem eridj egyenest le a tóhoz.…
A hajó, avagy egy történet az indulataink kezeléséről
Élt egyszer egy ember, aki rajongásig szerette a kis hajóját. Rendszeresen ápolta, szépítette, óvta mindentől, ahogy csak tudta. Minden héten kitakarította, hajókázott egyet a folyón, majd visszatérve újra kitakarította és gondosan biztonságba helyezte. Annyira féltette mindenkitől, hogy még a saját…
Az igazság keresése
Egy férfi egész életét az igazság megtalálására tette fel. Hosszú éveken át tartó keresés után egy napon azt a tanácsot kapta, menjen a falu közelében emelkedő hegy barlangjába. Ott találni fog egy kutat, mely megválaszolja neki, hol keresse az igazságot.…
Annak az egynek nem mindegy
Szörnyű vihar kerekedett a tenger felett. Jeges szél hasított végig a vízen, hatalmas hullámok keletkeztek, amelyek kalapácsütésszerű zajjal ütődtek neki a partnak. Úgy tűnt, mintha acéleke szántotta volna föl a tenger fenekét, összekaszabolva a tengerfenék kisebb lakóit, rákféléket, puhatestűeket, tíz…
Buddha és a sértegetők
Buddha keresztülment egy falun, az emberek pedig körülvették és sértegették. Nem fukarkodtak a trágár szavakkal. Buddha megállt, csendben hallgatta őket nagy figyelemmel, majd így szólt: – Köszönöm, hogy idejöttetek hozzám, de most nagyon sietek. Oda kell érnem a következő faluba,…
A kőfaragó története
Volt egyszer egy kőfaragó, aki elégedetlen volt magával és helyzetével. Egy napon egy vagyonos kereskedő háza mellett haladt el. A nyitott ajtón keresztül benézve számtalan értékes dolgot és fontos látogatókat látott. „Milyen hatalmas is a kereskedő!” gondolta magában a kőfaragó.…
Érdemes boldognak lenni
Érdemes boldognak lenni Egy pszichológia professzor az egyik konferenciáján a hallgatók előtt elmondott egy viccet, és mindenki nevetett. Egy kis idő múlva ismét elmondta ugyanazt a viccet, és már alig nevettek. Addig mesélte ugyanazt a viccet, amíg már senki nem…
Ubuntu
Ubuntu, azaz azért vagyok, mert mi vagyunk „Ha igazán meg akarunk dicsérni valakit, azt mondjuk: „Nézd csak, megvan benne az ubuntu.” Ez azt jelenti, hogy az illető nagylelkű, vendégszerető, barátságos, és tele van együttérzéssel.” Desmond Tutu Egy antropológus egy afrikai…
A gyanú
Egy ember nem találta helyén a baltáját. Bizonyos volt benne, hogy a szomszéd fia lopta el. Leste, hogy jár-kel a legény: pontosan úgy lépkedett, mint egy tolvaj. Figyelte az arckifejezését: éppolyan volt, mint egy tolvajé. Kihallgatta, amint beszélt: mintha egy…