Lélekemelő olvasnivaló,  Meditáció

Ketten a Mesterrel

Fehér fényben, fehér ruhában,

Egy férfi jár előttem egyre.

Vezet, vezet / kezem kezében /

Föl a magányos, nagy hegyekre.

Az emberarcok ködbe vesztek,

Ketten vagyunk a bérceken.

Kézenfogva vezet a Mester,

És én követem.

 

Megláboltam a pusztaságot.

Homokviharos, sívó tenger

Szürke porát szívemre szórta,

Szörnyű magányom majdhogy elnyelt.

De tikkadt lelkem felüdítve,

A Mester arca járt velem,

Kézenfogva vezet a Mester,

És én követem

 

Lehevertem illatos fűre,

Felhős regéknek erdejében.

Elálmodoztam rózsás felhőn,

Távol daloló, zsongó levélen.

De kezét homlokomra téve

S megnyitva álmodó szemem.

Előre mutat a Mester,

Én követem.

 

Elértem a hegyek tövében

S indultam fölfelé nyomában.

Dideregtem a szirti szélben,

S a szikla megvérezte lábam.

Ha megálltam, szemembe nézett,

És rám mosolygott csendesen.

S belém szállott a Mester lelke,

Én követem.

 

Mikor az első csúcsra értem,

Verejtékes nap estelén,

Megkísértett a nagy Kísértő,

És egy világot tárt elém.

De a Mester szemembe nézett.

Szomorú szemmel, könnyesen.

S nem láttam semmit, rajta kívül,

És követtem.

 

Járok magányos hegytetőkön,

A magányos szirt hazában.

S egy férfi jár előttem egyre,

Fehér fényben, fehér ruhában.

Magunk vagyunk. A kezem fogja,

Lelke lobog a lelkemben.

Kézenfogva vezet a Mester,

S én követem.

 

Sík Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük