Egy kisfiú virágai
2021-10-30
A kisfiú olyan ötéves forma volt. Várt. Várta a nagymamát, akivel ki fognak menni a papához a temetőbe. A nagymama pedig még tett- vett. A fiú pedig izgatott volt már, sosem volt a temetőben, a papánál sem, így kérdezgette a nagymamát.
– Mama, miért visznek az emberek ennyi virágot a temetőbe?
– Mert a virágokkal gondolnak azokra, akiket szerettek, de már nincsenek. Úgy mint a papa.
– Értem. Mama, én is szedhetek virágot amit vihetek ki oda?
– Persze Angyalom. Nekem még van egy kis dolgom, szedj amennyit akarsz, a fagyok úgyis elviszik.
A kisfiú fogta magát, és kiment, és egy nagy kazal virággal tért vissza. Közben a nagymama is elkészült, így elindultak.
Mikor kiértek, a nagymama biztos léptekkel ment, a kisfiú megszeppenve követte a kősírok között. Majd mikor odaértek a papa sírjához meglepődött.
– Mama, a papa ott van lent?
– Csak a teste, a lelke ott fent a mennyben – mutatott az ég felé.
– Az jó, mert ott lent biztos hideg van, és a papa nem szerette a hideget. Az a sok bácsi, és néni is ezért jön ki a temetőbe? Virágot hozni?
– Igen, de nemcsak virágot hoznak, hanem gondozzák, tisztogatják a sírokat, és sokat gondolnak azokra, akikhez kijöttek.
– Akkor ezért szomorú mindenki itt?
– Tudod, sajnos az emberek sokszor későn eszmélnek rá mennyire mulandóak vagyunk, és sok dolgot nem tudtak elmondani azoknak, akik már nincsenek közöttünk.
– De miért nem akkor mondják el, amikor a többi ember még nincs a mennyben? Mert így is hallják? A papa is hall minket?
– Remélem, igen Angyalom…
– Mama, körbemehetek?
– Jó, de messze ne menj, nemsokára végzek.
A nagymama belemerült a feladatába, és fel-felpillantott kisunokáját keresve. Látta a komor tekintetű szőke üstököt, ahogy járkál csendben.
Aztán a jövő-menő emberek szavára lett figyelmes.
– Virágot kaptam egy kisfiútól… – Marika egy kisfiú adott két szál virágot nekünk… – Megjelent és mosolyogva adott egy virágot és elfutott…- Kié ez a kisfiú? Végig járja az egész temetőt, és mindenkinek virágot ad!
A nagymama körbenézett, és meg is látta unokáját, ahogy egy hajlott hátú asszonynak adja épp az utolsó szál virágot a kezéből.
Oldalt pillantott, s a nagy csokor virágnak hűlt helye volt, amit unokája szedett.
Könnybe lábadt szemmel hívta magához:
– Hát te merre jártál? Most hallom, hogy egy kisfiú mindenkinek virágot osztogat. Nem a papának szedted?
– A legszebb itt van, az a papáé. A többit meg odaadtam néniknek és bácsiknak.
– De miért?
– Mert szerintem sokkal jobb a kezükbe adni a virágot az embereknek.
A nagymama magához ölelte a kisfiút, és szeme összeakadt azokéval, akik lassan, mosolyogva sétáltak el mellettük. Kezükben egy szál virággal, párás szemmel. Majd halkan így szólt:
– Tudod, ezt a papa biztos látta…
– Biztos?- nézett fel rá a kisfiú.
– Biztos…
Suttogó Gabriel
Legújabb
