
Sapka, sál …
2022-12-03
A férfi a pénztár előtt várakozott a sorban. Kissé türelmetlen volt, mert sietett haza a lányához. Hosszú volt a napja, s vágyott magához ölelni. Kettesben éltek már három hónapja. A felesége Kanadába utazott. A cég, ahol dolgozott, egy új üzleti vállalkozást készített elő, s erre épp a párját találták a legalkalmasabbnak. Még újabb két hónap, hogy hazatérhet hozzájuk. Ez lesz az első és remélhetőleg az egyetlen karácsony, amit távol töltenek egymástól.
Hazafelé még betért a szupermarketbe, hogy vegyen néhány apróságot. A játékrészleg mellett elhaladva eszébe jutott a plüssmackó, amiről a kislánya mesélt neki. Egész bele volt bolondulva. A barátnőjének volt olyan, s vágyott rá. Kis barna maci, mosolygós pofival, csinos piros masnival a nyakában. Semmi különös, egyszerű, kedves kis pihe-puha medvebocs, amit ölelni lehet, a paplan alatt hozzá lehet bújni, suttogni, meg lehet vele beszélni komoly, gyermeki dolgokat, olyanokat amit a felnőttek nem értenek.
A polcon épp talált egy ilyen mackót. A sok között egyetlen ilyen árválkodott. Felé irányította a lépteit, ám mielőtt érte nyúlhatott volna, egy fiatal nő megelőzte. Kezébe fogta a játékot és a mellette álló lány elé tartotta.
– Akkor? Megvegyük? Ez kell?
– Igen! Pontosan ez kell! – Bólintott csöndes örömmel a lány, s a szeme sugárzott a boldogságtól.
A férfi egy percig nézte őket, várt, hátha meggondolják magukat, ám a mackó a nő bevásárlókocsijának aljában kötött ki.
A férfi hiába túrta fel reménykedve a plüssöket, nem talált másik ilyen mackót. Volt mindenféle más. Kockás, pöttyös, foltos, de ilyen mosolygós, piros masnival, egyetlen egy sem. Csalódottan indult tovább. Gyorsan összeszedte, amikért tulajdonképpen bejött, s a pénztárhoz sietett. Sokadik volt a sorban. Hiába, így decemberben, mintha mindenki kötelességének érezné, hogy ajándék után rohangáljon.
Egykedvűen állt, várta, hogy sorra kerüljön. A telefonján matatott, elolvasott néhány bejövő levelet, köztük a felesége üzenetét is. Egy óra múlva tudnak Messengeren beszélni! Addigra otthon lesz, mindhárman láthatják egymást.
Mivel mackót nem kapott, egy tábla csokit vett le polcról, amit a multik marketingfogásként a pénztár előtt helyeznek el és teletömnek mindenféle apró cukisággal a gyerekeknek. Örülni fog a lánya. Mindig örül. Igazából nem is annak, amit visz, hanem neki. Hogy megérkezik. Elképzelte, ahogy röpül majd a karjai közé. „Apukám! Édes kicsi apukám, vegyél fel az öledbe!”
Elmosolyodott. Ő szokta mondani a lányának, hogy édes kicsi kislányom. A lánya számára ezek a szavak váltak a szeretet kifejezésére leginkább alkalmasnak tűnőnek. Amióta nincs itthon az anyja, átvette és ő lett az „édes kicsi apukája”.
Felnézett a telefonjából. Mindjárt sorra kerül. Felpakolta a szalagra a dolgokat, amiket vásárolt. A csokinál megint eszébe jutott a maci. Sajnálta, hogy nem nyomhatja a lánya kezébe.
Ekkor néhány szóra lett figyelmes maga előtt. Az iménti anyuka volt az, a kislányával.
– Akkor a macit nem kérjük! – Mondta halkan, határozottan az anya a pénztárosnak.
– De anya! – Nézett rá rimánkodva a kislánya. – Akkor inkább a sál nem kell!
A férfi izgatottan figyelte, mi történik. Talán mégis lesz meglepetés?
– A sál fontosabb! – Hajolt a kislányához a nő. Szeretettel megsimogatta az arcát. Úgy, olyan gyöngéd melegséggel, ahogy csak egy anya tud.
– Értem. De a mackó, a mackó …
– Visszajövök kislányom! Ígérem, visszajövök érte!
– De már úgysem lesz meg…
A férfi várta, hogy induljon a hiszti. Azonban nem volt ebben az „úgysem lesz meg”-ben egy szikrányi szemrehányás, lázadás, vagy dac. Csak lemondó szomorúság. Olyan szomorúság, ami akkor fátyolozza le az ember lelkét, ha épp az áhított cél elérése előtt válik semmivé az álma.
A férfi egész idő alatt a mackót figyelte. Nem is látott semmi mást a világból, csak a pénztáros kezét és a mackót. Vigyázott, valamiképp el ne tűnjön a tekintete elől, hogy abban a pillanatban, amikor a pénztáros félreteszi maga mellé, szólhasson, hogy akkor ő megvenné! Ó milyen mázli! Micsoda mázli!
És akkor belenézett a lány szemébe. Annyi idős lehet épp, mint a lánya. Nagy, kék szemei vannak. Szomorúan kék, értelmes, komoly szemei. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, azután a lány visszafordult az anyukájához és megfogta a kezét. Indultak tovább, miután a pénztáros átnyújtotta a blokkot és további szép napot kívánt.
A férfi azonnal kérte a mackót. A pénztáros sorban húzta le a vonalkódokat. Az első pittyenés után valami furcsa érzés támadt benne. A második után erősödött, a harmadiknál már kényelmetlenül érezte magát.
Miközben a bankkártyája leolvasására várt, kereste szemével az iménti lányt. Hamar megtalálta. Lassan sétált az anyukája mellett a kijárat felé.
A férfi át sem nézte, csak gyorsan bedobálta a szatyrába a megvásárolt holmikat, majd sietős léptekkel indult a kijárat felé tartó anya és lánya után. Közvetlenül a nagy fotocellás ajtón kilépve érte őket utol.
– Asszonyom!
– Igen? – Fordult felé meglepődve a nő.
– Bocsásson meg, hogy zavarom! Csak egy pillanat az egész! Én álltam maguk mögött a sorban és akaratlanul is tanúja voltam annak, amikor fizettek.
– Mit akar? – Kérdezte a nő és közelebb húzta magához a kislányát.
– Nekem is van egy kislányom! Épp akkora, mint az öné! Én megvettem azt a macit, amit otthagytak.
– Nyilván örülni fog neki a lánya. – Hagyta rá hidegen a nő és fordult, hogy induljon tovább, de a férfi hangja megállította.
– Láttam, mennyire fontos az ön lányának ez a mackó. Engedje meg, hogy …
– Azt szeretné, hogy az övé legyen? Félreérti a helyzetet! – Szabadkozott a nő.
– Ugyan! Láttam mindent! Nemsokára karácsony! Engedje meg, hogy megajándékozzam a kislányát! Nekem lenne öröm! Kérem, fogadják el és már itt sem vagyok!
A lány hol a férfira, hol az anyukájára nézett. Próbálta megérteni, hogy mi történik. Az anyukája szólalt meg újra.
– Nagyon kedves, de a mackó nem a lányomnak lesz!
– Nem? Akkor valamit félreértettem? Nem ő kérte, hogy vegye meg?
– De igen! Csakhogy az egyik osztálytársának. Karácsonyra. A kislány anyukája külföldön van, s Luca – így hívják a kislányomat –azt találta ki, meglepi a macival a téli szünet előtti utolsó napon. Hogy könnyebb legyen a várakozás az anyukájára. Csakhogy a hitelkártyám valahogy otthon maradt, nálam pedig nem volt elég készpénz. Viszont Luca ma elhagyta a sapkáját a sállal együtt. Azt kellett pótolnom. Itt vannak a sötét, hideg napok! Fontosabb, mint a maci! Köszönjük, nagyon kedves, de vigye csak haza a kislányának! – Zárta le a beszélgetést a nő.
Luca ez alatt végig hálásan nézett a férfira. Valami olyasmi volt kiolvasható a szemeiből, hogy „köszönöm, hogy megpróbálta”. A férfi lehajolt hozzá, egyenesen a szemébe nézett, úgy beszélt hozzá.
– Luca! Jól mondja anyukád! Tudod, ami a sapkát, meg a sálat illeti.
– Tudom. – Bólintott rá csöndesen a lány. A férfi folytatta.
– Jönnek a sötét, hideg napok! Úgyhogy a legfontosabb…
– Tudooooom … – Hajtotta le a fejét a lány.
– A legfontosabb a maci! – Fejezte be a férfi a mondatot. – Hogy a barátnődnek odaadhasd! Hogy ez a maci legyen a macija!
Azzal határozott mozdulattal a lány markába nyomta a plüssfigurát. Gyorsan megfordult, s mielőtt a nő tiltakozhatott volna, nagy, sietős léptekkel a kocsijánál termett, beült és elhajtott.
A lány pedig egyik kezével az anyukájába, másikkal a pihe-puha mackóba kapaszkodott. Ámulva nézett fel. Egy pillanatra az ünnepi díszkivilágítás és az utcai lámpák is mintha fényesebben világítottak volna…
Szentandrássy Béla

Előző
Imádkozva kérek…

Legújabb
Tudatos mosolygás
Ezeket is érdemes megnézni

Milyen nehéz?
2022-05-06
Csodakopogtatás
2019-11-28