Érzelmek

Az egyik Zen-buddhista tanmese egy japán szerzetesről szól.

Tanítványai félelemmel vegyes tisztelettel övezték; nem pusztán azért, mert szigorúan bánt velük, hanem azért is, mert úgy tűnt: soha semmi sem képes kihozni a sodrából. Néhány tanítvány elhatározta: próbára teszi mesterét, és alaposan ráijeszt.

Egy sötét, téli reggelen a szerzetes – feladata szerint – az Adományok Termében szolgálta fel a teát. Az ifjú szerzetesek elrejtőztek egy hosszú és huzatos folyosó egyik fülkéjében, közel a bejárathoz. Amint a szóban forgó szerzetes elhaladt előttük, bolondul ordítozva valamennyien rárohantak. Az – anélkül, hogy egy pillanatra is hátrahőkölt volna – folytatta útját, továbbra is tálcáján egyensúlyozva a csészéket. Amikor odaért velük a terembe, letette a tálcát, lefedte a teáskannát, nehogy por hulljon bele, aztán nekidőlt a falnak, és rémülten kiáltozni kezdett: „Ó, ó!”
Az egyik Zen-tanítómester – erre a történetre utalva – azt mondja:

„Nincs semmi baj az érzelmekkel. Éppen csak nem szabad, hogy hagyjuk magunkat elragadtatni általuk, vagy belekeverni őket abba, amit éppen csinálunk.”