Könnyű mondani, hogy ne félj!
Mostanság az összes médiumból olyan híradás érkezik, amely félelmet, bizonytalanságot, feszültséget, aggódást, szorongást vált ki bennünk. Mondanám, hogy kapcsold ki a tévét, a rádiót, ne olvass semmilyen felületen ilyen híreket, ám az ezektől való elzárkózás eléggé botor tanácsnak tűnne. Végül…
Engedd el a drámádat!
Mikor készek állunk arra, hogy feladjuk a „drámánkat”, az életünk pozitív irányba fog változni. Bizony, itt az ideje, hogy elengedd a drámádat. Ez a „meghívás” nagyon sok embert sokkol. Dráma? Ki, én? Nincsen semmiféle dráma az életemben… Igen, mindünknek van…
Csodakopogtatás
Az eljárás maga rendkívül egyszerű. Az Alapállításnál, az első részben megfogalmazzuk a problémát, majd a szokásos „szeretem és elfogadom magam” affirmáció helyett, a következő affirmációt használjuk: „Bármi lehetséges, és minden nap csodák történnek velem!” Az eredeti változat szerint a problémát…
Kopogtatás a hála érzésére
Mi lenne, ha feltételeznénk, hogy minden, amit az élet / a sors / a Jóisten / egy Teremtő Erő küld nekünk, az „jó” számunkra, még akkor is, ha nem így látjuk először? Ez azt jelentené, hogy minden, ami velünk történik…
Átlátszóvá válni
A negatív gondolatok, érzések eleresztésének alternatívája, ha elképzeled, hogy átlátszóvá válsz a reakció külső oka számára. Tegyük fel például, hogy nyugodtan ülsz otthon. Hirtelen a szomszédból megszólal a körfűrész éles hangja. Ingerültté válsz. Mi az ingerültség célja? Az égvilágon semmi.…
Önelfogadás
Önmagunk feltétel nélküli szeretete és elfogadása több szempontból is nagyon fontos dolog, mégis sokaknak okoz problémát a megvalósítása. Hiszen jól belénk nevelték azt, hogy mindig törekedjünk a jobbra, többre, és soha ne elégedjünk meg magunkkal. Nos, szerintem a kutya itt…
Filmvisszapergetés – NLP és EFT összekapcsolása
Szeretek kísérletezgetni az EFT-vel, és mivel az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) módszerét is nagyon hatékonynak találom, gondoltam összekötöm a kettőt. Így született meg az alábbi Filmvisszapergetés technika a kellemetlen emlékek feldolgozására, mely lehetővé teszi, hogy ezek az emlékek pozitív erőforrássá váljanak.…
Ho’oponopono és az EFT módszerének összekapcsolása
Gondolj egy szituációra, mellyel kapcsolatban negatív érzéseid vannak, vagy bármilyen konkrét problémára. A Bevezetés vagyis a Karate kézél ütögetése ebben az esetben elmarad, egyszerre a kopogtató sorozattal kezdünk. Mindegy, hogy ezeket a mondatokat magadnak szánod, valaki másnak. Szemöldök: „Sajnálom.” Szemsarok:…
Reggeli kopogtatás
Reggeli kopogtatás Brad Yates-el Karate kézél: Szándékomban áll, hogy jó napom legyen, és úgy döntök, hogy szeretem és elfogadom magam. Szándékomban áll, hogy csodálatos napom legyen, és mélyen és teljes egészében szeretem magam és megbocsátok magamnak. Szándékomban áll, hogy csodálatos…
Napi tíz perc kopogtatás
Csak tíz perc… Csak ennyit vesz igénybe, tíz perc naponta… Hogy csökkentsd a stressz szintedet és Növeld a bőségedet! Ha elszánnád magad erre a kis dologra, hogy kopogtass csupán 10 percet az EFT segítségével naponta, meg vagyok győződve arról, hogy…